Rólam

Kezdetek:

Tizennégy évesen kezdtem el az írás iránt érdeklődni, amikor a nyolcadikos ballagásra megkaptam életem első laptopját. Imádtam az érzést, ahogy verhettem a billentyűzetet, így elkezdtem történeteket kitalálni, amik okot adtak rá, hogy gépelhessek. Azon a nyáron befejeztem életem első regényét.

Középiskola alatt is nagyon termékeny voltam, támogató irodalom tanárom segítségével újabb két regényt vetettem papírra, számtalan novellával együtt. Ez volt az a korszak, amikor először aktívan blogolni kezdtem, hogy meg is osszam a világgal ezeket a történeteimet.

Egyetemi éveim során bukkantam rá a Wattpadra, ahol úgy éreztem, könnyebb közönséget találnom, így a blogolás sajnos elsorvadt az életemből. (Mostanáig) Ebben az időszakban két újabb regényt sikerült befejeznem, amik már ismerősek lehetnek: ezek ugyanis a Selyemfiú és a Füstfelleg.

Tanulmányaim után belecsöppentem a munka világába, és egy időre háttérbe szorultak a passzióim.

A pandémia hozta meg azt az áttörést, amit magamtól nem tudom, mikor léptem volna meg. A bezártság és sokszor az egyedüllét visszahozta az életembe az olvasást, és újra nagy mennyiségben kezdtem falni a könyveket, illetve bő másfél éves teljes rádiócsend után végre újra írni kezdtem. Ekkor született meg az Akik a jövőt írják című regényem.

Ezután próbáltam erősebben kapaszkodni ezekbe a számomra fontos hobbikba, de teherbe estem, és a figyelmem másfelé irányult.

Szörnyen nehéz terhességem volt. A folyamatos aggodalom rendesen elvette az eszünket, és még szülés után is szükségünk volt néhány hónapra, mire újra egyenesbe kerültünk, és találtunk egyáltalán annyi szabadidőt az életünkben, hogy érdemes legyen újra hobbikról és passziókról beszélni.

Manócska féléves korában kezdtem újra az írást, és megírtam a következő regényemet, a Sins-t. Jelenleg ennek a regénynek a folytatásán, a Scars-on dolgozom.

Kiadókeresésről:

Tizenhét éves voltam, amikor az első (és mai napig egyetlen) novellám megjelent egy antológiában. Nem sokkal később rájöttem, hogy ezek a rövid műfajok nem igazán az én világom, azóta nagyon kevés novella, egyperces és százszavas került ki a kezeim közül.

Tizennyolc évesen indultam először az Aranymosás magazin regényíró pályázatán, nyilván sikertelenül. Összesen négyszer neveztem, négy különböző regénnyel (ami ezek közül ismerős lehet, az a Selyemfiú ((még az átírás előtt, ami elismerem, elég gyengus volt)), a Füstfelleg ((ami a hossza miatt esett ki, mert nem konkretizálták, mi számít kisregénynek és mi nem)), és az Akik a jövőt írják)

Az évek alatt néhányszor kilincseltem is, elsősorban kisebb kiadóknál, de elismerem, ilyen téren nem vittem túlzásba a próbálkozást. Kicsit nehezen viseltem a folyamatos várakozást, és azt, hogy sokszor hiába is vártam, mert a "nem jelentkezünk X időn belül" egyszerűen nemet jelentett, csak még a tájékoztatásra sem vették a fáradtságot.

2023-ban hirdették meg másodjára a Maxim kiadó regénypályázatát, aminek jelenleg is várok az eredményhirdetésére.

Tanulásról:

Mivel ilyen komoly céljaim vannak a pötyögéssel, ezért számomra sosem volt kérdés, hogy képezzem magam, és igyekezzek a lehető legjobb formában papírra vetni a fejemben kavargó történeteket.

Eleinte önképzéssel indítottam. Más amatőrök jótanácsaiból igyekeztem okulni (pl. Daremo cikkei). Majd körülbelül oda-vissza kétszer végigolvastam az Így neveld a regényedet blogot.

'21-ben jelentkeztem először az Aranymosás irodalmi magazin egyik kurzusára, az ötletközpontú fantasy világépítés kurzusra. Sajnos ez nem hozott akkora katarzist, mint vártam. Egyrészt mert akkor újítottak épp a képzési rendszerükön, és az új tananyag még képlékeny volt (pl. volt olyan feladat, amit több, mint a csoport fele félreértett, mert félreérthetően volt megfogalmazva). Másrészt a visszajelzések is inkább elvették a kedvem, mint meghozták volna, így azóta nem jelentkeztem több kurzusra.

Kétszer jelentkeztem kéziratszervizre, ami a regény elejének megszerkesztését jelenti, valamint egy átfogó véleményt a teljes történetről, több szempontot is magába foglalva, mint stílus, karakterek, világ, dramaturgia, információadagolás...

Először a Selyemfiúval jelentkeztem (a blogon majd megtalálható, átírt változatával, hogy lássam, mennyit fejlődött a történet a javításokkal). Nagyon hasznos tanácsokat kaptam, de olyan mértékű újratervezést vártak el ezek, amikre a mai napig nem állok készen. (A Selyemfiú amúgy is egy olyan regény az életemben, amit néhány évente újragondolok, elkezdtem újraírni, de néhány fejezet után mindig elakadok, mert már túl kritikusan állok hozzá, és sosem vagyok elégedett az eredménnyel).

Másodjára pedig az Akik a jövőt írjákkal. Ez a mai napig kicsit rejtély a számomra, miért nem jutott át már az Aranymosás előszűrőjén sem, mert a szerkesztő olyan szörnyen nagy hibákat nem talált benne, amit pedig igen, azokat úgy éreztem, a beadásra sikerült javítanom. De blogon azért talán még elfér a történet ilyen minőségében is :)