Nem megy nekem ez az ütemterv, igaz? :D
Azért higgyétek el, igyekszem. Szóval itt a pótlása annak a fejezetnek, aminek két héttel ezelőtt kellett volna kikerülnie, és amiben még mindig Veréb gyerekkorában időzünk: most megtudhatjuk, hogyan és miért szívta el élete első cigarettáját.
Jó olvasást!
Korhatár: -
TW: -
Veréb olyan fáradt volt az egész estés próba után, hogy
legszívesebben rögtön bedőlt volna az ágyba. Az agya egy kis, logikus szeglete
tudta, hogy ez lenne a helyes döntés, hiszen a másnapi ünnepségen minden
erejére szüksége lesz, ha nem akarja tönkretenni a fellépésüket. Viszont egy
másik, sokkal erőteljesebb hang nem hagyta nyugodni.
Folyton maga előtt látta Patriknak azt a gyönyörű
arckifejezését, ahogyan a füst elhagyta az ajkait. A kíváncsiság úgy rágta
belülről, hogy a kimerültséget, a felelősséget, a kudarcot, minden mást képes
volt kiszorítani a fejéből. Érezni akarta ő is azt, amit a fiú, meg akarta
érteni, milyen lehetett, amikor az a másik ember kitekintett a markánk vonások
mögül.
Úgyhogy kivárta azt a pillanatot, amíg a szülei vacsora után
lerogytak a tévé elé, és annyira elmerültek a szerda esti kvízműsorban, hogy ő
közben szabadon garázdálkodhatott a házban. A konyhában leemelte a polcról a
malacperselyt, amibe az anyja a vásárlások utáni visszajárót gyűjtötte, és egy
vajazókéssel nekiállt kihalászni a tartalmát. Még arra is gondolt, hogy egy
konyharuhát tegyen a kipotyogó apró alá, így a csilingelés sem buktathatta le.
Fogalma sem volt, mennyibe kerülhetett egy doboz cigi, ezért
inkább biztosra ment, és annyi érmét gyömöszölt a zsebébe, amennyi csak
belefért. Eltüntette a nyomokat a konyhából, hogy ha a szülei a reklám alatt
kimennének inni vagy valami nasiért, akkor ne legyen nyilvánvaló, hogy éppen
kifosztotta őket. Amiatt nem aggódott, hogy ő hiányozna nekik. Ebben az
időszakban általában a szobájába csukózva tanult, és még sosem zavarták meg
közben, kételkedett benne, hogy éppen aznap akarták volna elkezdeni
ellenőrizgetni.
Mégis remegett a keze az izgatottságtól, ahogy hang nélkül
belebújt a cipőjébe, a vállára terítette a bőrdzsekijét. Zakatoló szívvel,
milliméterről milliméterre nyomta le a bejárati ajtó kilincsét, időről időre
megtorpant hallgatózni, de a házat csak a műsorvezető vidám hangja töltötte be.
Hangtalanul csukta be az ajtót, és rögtön futni kezdett a sarki bolt felé.
Aztán csak lihegve bámulta a dohánybolt hatalmas, 18-as
feliratát. Erre nem gondolt korábban. Tizennégy évesnek is alacsony volt és
sovány, esélye sem volt elhitetni magáról, hogy négy évvel idősebb.
Így csak toporgott, tekintetét fogva tartotta az ajtón
kiszivárgó világosság, ami arra utalt, hogy az üzlet még nyitva volt, mégis
elérhetetlen távolságra tőle. Miért? Miért kellett mindennek ilyen
lehetetlennek lennie, amire vágyott?
Gyorsan megdörgölte a szemét, mert a torkát fojtogatni
kezdték a könnyek, de nem akart sírva fakadni az utcán. Próbálta meggyőzni
magát, hogy ennek itt vége, és nem tehet mást, mint hogy hazamegy, de nehéz
volt megtennie az első lépést. Az egyenlő volt a kudarc beismerésével...
– Hé, ne itasd az egereket – szólalt meg valaki a sötétben.
Kapkodnia kellett a tekintetét, mire észrevette az üzlet árnyékában ácsorgó
lányt. Nem lehetett olyan sokkal idősebb nála, kerekded, mosolygós arcát a
lemenő napot körülölelő fellegekként fogták közre a göndör, vörös fürtök. Veréb
valószínűleg jó első benyomással lett volna róla, ha nem éppen ezzel a
mondattal kezdi az ismertségüket.
– Nem sírok – ellenkezett az orrát felhúzva, és összefonta a
karját maga előtt. Mégis közelebb lépett a lányhoz. A végén még az egész utca
megtudja, mire készül... – Csak belement valami a szemembe.
– Nem hazudsz jól. Ez tetszik – villantotta meg a lány
fogszabályzós mosolyát. Veréb lesütötte a tekintetét, mégis újra fellesett,
ahogy egy gyengéd kéz a vállára nehezedett. – Onnan kéne valami?
– Cigi – nyögte ki, ha már úgyis rögtön rájönnek, ha
hazudik. A lány a homlokát ráncolva eresztette el a vállát, és gondterhelten a
hajába túrt. Veréb ennyiből már érezte, hogy rossz választ adott, és rögtön
magyarázkodni kezdett, hogy mentse magát. – Még sosem csináltam. Csak ki akarom
próbálni...
– Miért? Elég rossz szokás. Egészségtelen.
– Van valaki... egy ismerősöm szereti. Ezért tudni akarom,
milyen.
Nagyot nyelt, és úgy érezte, el akar süllyedni. Sosem
beszélt még erről ilyen nyíltan, mégis, várakozása ellenére kicsit jobban
érezte magát tőle. Egy idegen ítélkezése nem zavarta annyira, mintha mondjuk az
iskolában szereztek volna tudomást a titkáról.
– Figyelj... adok egy szálat. De ha az anyád megtudja, és
seggbe rúg miatta, garantálom, hogy megkereslek, és visszakapod azt a seggbe
rúgást, oké?
Veréb vigyorogva bólintott. A világ hirtelen egy szebb hely
lett a szemében, amiben jártak kedves emberek. A lánynál pedig véletlenségből
éppen volt egy csomag cigi, és miközben maga is rágyújtott, lépésről lépésre
beavatta Verebet a dohányzás minden titkába: a csikk melyik végét kell a
szájába vennie, hogyan használja az öngyújtót, hogyan lélegezzen. Veréb lelkes
tanítvány volt addig a pillanatig, amíg megérezte a füstöt a szájában.
Szeme megtelt könnyekkel, köhögve görnyedt össze az
élménytől, de még ez sem szegte kedvét, amint újra rendesen levegőhöz jutott,
újra próbálkozott. A szál végére pedig már úgy érezte, nem is ment olyan
rosszul, vagy legalábbis nem úgy nézett ki közben, mint aki épp nagyon szenved.
Eldobta a csikket, és eltaposta, ahogyan a lány mutatta.
– Különleges lány lehet, ha ennyit megteszel érte –
méregette őt a lány, mintha leolvashatta volna az arcáról, hogy kiért is teszi
mindezt. Veréb pedig nem javította ki, hogy egy fiúról van szó, inkább csak
hálásan mosolygott.
– Az. És megéri, ha végre észrevesz.
Veréb hazafelé úgy érezte, mintha a fellegek felett járna.
Igazán szüksége volt már egy kis szerencsére, így már tényleg el tudta hinni,
hogy innentől jól fog alakulni a szerelmi élete. A próbák közbeni cigiszünetek
alkalmával lesz lehetősége beszélgetni Patrikkal, és nem fogja még egyszer úgy
elrontani, mint aznap korábban. Kettesben lesznek, és egyszer majd talán
észreveszi, hogy Veréb szemében ő több, mint egy barát.
Annyira elmerült a fantáziában, hogy eszébe sem jutott
óvatosnak lenni. Csak akkor döbbent rá, mekkora hibát követett el azzal, hogy
becsapta az ajtót, mikor az apja értetlenül állt meg vele szemben az
előszobában, és a levegőbe szimatolt.
– Mi ez a szag?
Veréb kinyitotta a száját, aztán inkább gyorsan be is
csukta, ahogy rájött, hogy valószínűleg a lehelete sem lehetett rózsaillatú. Az
apja pedig nem is várt magyarázatra, a karjánál fogva berángatta a nappaliba,
meg sem állt addig, míg Veréb a kanapén ücsörgő anyja elé nem került.
Bűntudatosan lesütötte a tekintetét a szőnyegre, amin sáros nyomokat hagyott,
mert még a cipőjét levenni sem volt lehetősége.
Az apja véleménye nem érdekelte, kiabálhatott, ostorozhatta,
Veréb egyik fülén be, a másikon kiment az általában vállalhatatlan hangnemben
megfogalmazott kritika. De az anyja, ő más volt. És mióta az apja rájött, hogy
másra hallgat, csak rá nem, ki is használta ezt, és nagy örömmel tolta át a
nevelés minden felelősségét és munkáját Veréb anyjára.
– A kölyköd cigizik – taszított egyet Verében, aki csak
fintorgott. Már hozzászokott, hogy ha valami rosszat csinált, mindig az anyja
kölyke volt, mintha apja nem is lett volna.
– Kopi... – sóhajtott az anyja szomorúan, amit nem bírt
elviselni, és előállt az egyetlen magyarázattal, ami eszébe jutott: az
igazsággal.
– Szerelmes vagyok egy fiúba.
– Jaj, kicsim – zárta rögtön az anyja puha ölelésbe, ő pedig
megnyugodva a csontos vállakra hajtotta a fejét. Nem akart tudomást venni róla,
hogy az apja milyen fintorral az arcán fogadta a kijelentését. Nem érdekelte,
ahogy a férfi nevelés címszó alatt leadott jelenetei sem, amiből úgy sejtette,
hamarosan kaphat még egyet. Csak az számított, hogy az anyja támogatta, és
abból, amilyen gyengéden a kanapéra húzta maga mellé, már tudta, hogy nem fog
komoly fejmosást kapni.
– És, milyen ez a fiú? – kérdezte az anyja, mire az apja
inkább kiviharzott a nappaliból. Az anyja a férfi után fordult, de végül nem
ment utána, csak a szemét forgatta.
Verébből pedig ömleni kezdtek a szavak. Jólesett neki, hogy
elmondhatott mindent, ami már a tanév eleje óta a szívét nyomta. A dobolást, a
hajvágást, a cigizést, mindent. Az anyja egyszer sem vágott közbe, csak ahogy
Veréb elhallgatott, és görnyedt háttal, a tenyerébe temetett arccal várta az
ítéletet.
– Kicsim... – cirógatta a meleg kéz gyengéden a hátát. –
Akár hiszed, akár nem, mi is voltunk gyerekek apáddal. – Veréb hitetlenül
nézett fel, mire az anyja elnevette magát. – Nekünk is megvoltak a saját
hülyeségeink. Benne voltunk néhány vad dologban... Tudom, min mész át. Ha kell,
van egy kis cigi még az éjjeliszekrényemben a régi időkből. Szerintem ilyet
manapság már nem is gyártanak... De biztosan ezt akarod?
– Mit? – egyenesedett fel Veréb. Az anyja apró keze
megcirógatta az arcát, és a füle mögé tűrt egy hosszú tincset.
– Hogy ha észrevesz, akkor az már nem te leszel.
– Engem ez nem érdekel – csóválta a fejét Veréb. – Ha velem
van, más nem számít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése