Máris jelentkezem a folytatással!
Köszönöm, hogy visszatértetek, és remélem, a folytatás sem fog csalódást okozni! Főleg, hogy a mostani részből kiderül Veréb tesztjének az eredménye... Ha olvastátok, írjátok meg: az lett, amire számítottatok? :)
Korhatár: +18
TW: erotikus tartalom
– A HKB88 genetikai elváltozás miatt a népesség
férfitagjainak csupán egy százaléka nemzőképes – mered az orvos szögletes
szemüvege mögül Verébre. A fiú annak a megfontoltságával bólint, mint aki ezen
a napon harmadjára hallja ugyanazt, és próbál úgy tenni, mintha még nem unná
túlságosan.
Inkább az orvost figyeli, mint annak szavait, miközben
feszengve ül vele szemben a kényelmetlen műanyag széken. Kínosan kerüli, hogy a
vizsgálóasztal felé nézzen, amin két ezüst lábtámasz is van, hogy az orvos
könnyebben benézhessen... nem. Visszatereli a figyelmét az erős fényben
tükörként csillogó koponyára, amin csak oldalt, egy kevéske ősz haj kap helyet.
Közben a mögötte gyors ritmusban kopogó billentyűzetet hallgatja, mintha a
nővér az adatai bevitelével akarná táncba hívni.
– És hogy megy ez? – szakítja félbe Veréb az idős férfi
magyarázatát. Már csak otthon akar lenni, és elfelejteni ezt az egészet.
Megszabadulni az undok fertőtlenítőszagtól, az orvos mélyen gurgulázó
hangjától, a gyomrát szorongató idegességtől.
A fehér köpenyest láthatólag nem zavarja a sürgetés, inkább
mintha megkönnyebbülne, hogy nem kell századjára is ugyanazt a szöveget
előadnia. Elővesz egy kis, átlátszó, műanyag edényt az egyik fiókból, és Veréb
elé tolja a fényes, fehér asztallapon.
– És akkor most? Vért vesznek tőlem vagy egy hajszálam kell
vagy mi?
– Sperma kell – néz rá az orvos jelentőségteljesen. Veréb
egy pillanatig még értetlenül mered maga elé, majd hangtalan ó-ra nyílik a
szája.
– Az nem fog menni. Én ma reggel... – kezd bele, majd elvörösödik,
és inkább elhallgat. Nem, nem fogja egy vadidegen orvosnak kiteregetni a nemi
életét. Ennyiből amúgy is nyilvánvalónak kell lennie a másik számára a
helyzetnek, az mégsem hagyja annyiban a dolgot.
– Tudunk segédeszközöket biztosítani, hogy menjen – húz ki a
férfi egy fiókot az asztalán, amitől Veréb kis híján lefordul a székéről. A
billentyűzet ritmusos kattogása is elhal, amiből úgy sejti, hogy a nővér is
élvezi a műsort, és nem azért állt le, mert befejezte volna a munkáját.
Veréb úgy csóválja a fejét, hogy majd lerepül, és
szabályosan fellélegzik, ahogy eltűnik előle a sok újság, a címlapokon széttárt
combokkal pózoló lányokkal.
A fehér köpenyes ettől sem esik kétségbe, felveszi az
asztaláról a tabletet, és nyomkod rajta valamit, mialatt Veréb végig idegesen
dobol a lábával. Ahogy a ráncos kéz elé tolja a képernyőt, Veréb már szinte meg
sem lepődik a tonnányi pornó láttán. Bizonytalan mozdulatokkal görget végig a
listán, de nem is igazán számít rá, hogy talál kedvére valót.
– Sajnálom – nyújtja vissza a gépet, és mielőtt igazán
végiggondolhatná, már ki is csúszik a száján a megoldási javaslat. – Nézze,
elkísért a párom, ő biztosan segíthetne megoldani ezt a helyzetet...
Kétségbeesetten néz fel, ahogy neki magának leesik a szavai
jelentése, de az idős orvos hallhatott már rosszabbat is, mert csak megrántja a
vállát. A nővér már székcsikorgatva fel is áll, amit Veréb el sem tud képzelni,
hogyan csinálhat egy gurulós széken. Ahogy Verébnek nem esik le rögtön, mire
vár a nő, az türelmetlenül felcsattan.
– Neve?
– Szekeres Botond – nyögi ki Veréb zavartan. A nő kinyitja a
rendelő ajtaját, és kiszól, mintha csak egy újabb beteget hívna be. Veréb
megkönnyebbülten fújja ki a levegőt. Valójában nem hitte volna, hogy ilyen
diszkréten meg tudják oldani a dolgot, hogy a váróban ne tudja meg mindenki,
mire készülnek. A gondolattól még neki is égni kezd az arca, azt el sem tudja
képzelni, hogyan festene a prűd nénike, aki mellettük ült.
De ahogy Boti fülig érő vigyorral lép be, a legkisebb gondja
is nagyobb a diszkréciónál.
– Te tudtál erről! – mondja ki a nyilvánvalót, eszébe sem
jut uralkodni a hangerején. Boti viszont csak mellé lép, és szinte anyai
mozdulattal simít végig a párja arcán, mintha letörölhetné róla a dühös, zavart
pírt, mint egy makacs foltot.
– Persze, hogy tudtam. Négy évvel idősebb vagyok nálad, ha
nem felejtetted volna el. És sejtettem, hogy melegpornót ennyi idő alatt sem
szereztek be. Szerinted mégis miért vettem ki szabadnapot, hogy
elkísérhesselek? – kérdezi szelíden, amitől Veréb vonásai is ellágyulnak.
– Az nagyobb segítség lett volna, ha reggel nem...
– Így viszont biztosra vehettem, hogy szükséged lesz rám –
süti le Boti bűntudatosan a tekintetét, de az ajka pimasz mosolyra görbül
közben.
Mielőtt Veréb bármit is reagálhatna, a nővér jelentőségteljesen
megköszörüli a torkát. Veréb értetlenül fordul feléjük, és egy pillanat alatt
felmegy benne a pumpa, ahogy meglátja a másik kettő undorodó kifejezését.
Viszketni kezd a tenyere... De Boti összefűzi az ujjait az övéivel, mielőtt
bármi hülyeséget csinálhatna. Szüksége is van rá, egy cseppet sem érdekelné
Verebet, milyen következményei lesznek a tetteinek azon túl, hogy az orvos egy
életre megtanulná, hogyan ne viselkedjen homoszexuális párokkal.
Így pedig még csak ökölbe sem zárhatja a tenyerét, még egy
erősebb szorításnál is attól tart, hogy talán kárt tesz Boti hosszú, kecses
ujjaiban.
– Esetleg bemehetünk valahova, vagy végig szeretnék nézni? –
vigyorog Boti, mintha neki fel sem tűnne az ellenséges légkör. Veréb irigyli az
önuralmát. Ő erős késztetést érez, hogy letörölje a férfi arcáról azt a
kifejezést, mintha citromba harapott volna. Talán jobb is, hogy gyorsan a
rendelő egyetlen másik ajtaja felé int, és nem teszi tovább próbára Veréb
türelmét.
Veréb már meg sem lepődik, hogy egy falatnyi fürdőszoba van
a túloldalon, de még az is jobb, mint a nagyobb helyen a hányingerkeltő
nézőközönség, így tétován belép. Boti még felkapja a műanyag edényt, majd
gyorsan magukra csukja az ajtót.
Veréb fojtott hangon káromkodik, és a villanykapcsoló után
tapogatózik, de egyre biztosabb benne, hogy annak valahol kívül, a rendelőben
kell lennie. Arra viszont nem számít, hogy Boti őt keresi a sötétben, és amint
megtalálja, lenyomja a csukott ülőkére, és a szitokáradatot egy csókkal fojtja
belé.
A fiú ajkai olyan édesek, hogy meg sem fér mellettük Veréb
keserűsége, gondolatait kitölti, hogy mire készülnek, szíve egészen más miatt
kezdi izgatottan ostromolni a bordáit.
– Mindig szükségem van rád – lihegi Veréb, ahogy Boti
elhúzódik. Valami zörög, Boti kuncog, ami fényesebb Verébnek, mint amilyen egy
izzó csak lehet.
– Mutasd meg, mennyire – cirógatja a fülét incselkedve Boti
suttogása, de mielőtt Veréb bármit is reagálhatna, azt veszi észre, hogy a
másik egyetlen mozdulatára a gatyája a bokájához csúszik. Már a tudattól fűti a
vágy, ahogy a vaksötétben elképzeli, az ő szőkesége mit művel a koszladt kis
mosdóban, elveszik az érzésben, ahogy a puha ajkak egyre feljebb kalandoznak a
combján, míg rá nem találnak legérzékenyebb testrészére. Kitapogatja Boti
fejét, és a selymes tincseket cirógatva kapkod levegő után, miközben a fiú
egyre érzékibben kényezteti őt.
Amikor már Veréb remeg a vágytól, Boti áttér rá, hogy a
kezével folytassa az édes simogatást. Veréb érzi a férfiasságánál, ahogy a
műanyag edény egyre hozzáér, hogy amikor az élvezet csúcsára ér, akkor Boti
felfoghassa folyékony gyönyörét. A fiú nevét nyögi a feketeségbe, ahogy a
remegés eluralkodik a testén, és miközben lihegve próbálja összeszedni magát, a
műanyag edény fedelének halk kattanása visszarántja a valóságba a rózsaszín
fellegek közül.
– Örülsz már, hogy eljöttem? – Veréb a fejét kapkodja, hogy
rájöjjön, merre nyújtsa a kezét, ha meg akarja érinteni Botit, de ő megelőzi.
Ahogy a kecses ujjak lágyan megérintik, elkapja a csuklót, és pihekönnyű csókot
lehel a puha bőrre.
– Ezt kár lett volna kihagyni – ismeri el.
– Akkor szedd össze magad, és menjünk innen. Szabadnapom
van. Előttünk az egész nap, hogy viszonozd ezt a szívességet nekem...
Veréb kapkodva próbálja rendbe tenni zilált külsejét, amiben
nincs segítségére, hogy az orráig sem lát, így végül beéri annyival, hogy
legalább teljes öltözetben lépjen elő a mosdóból. Elégedetten konstatálja az
orvos és a nővér rosszalló tekintetét, pedig közben nem tűnt fel neki, hogy
hangosak lettek volna, de így utólag örül neki. A puha takaró a szíve körül
foszladozni kezd, és megint feléled benne a vágy, hogy beolvasson annak a két
majomnak.
Mielőtt azonban megtehetné, Boti visszanyomja őt a
kényelmetlen székre, a teli műanyag edényt az orvos elé dobja az asztalra, és
egy csókkal lelopja Veréb nyelvéről az összes égető káromkodást.
– Innentől már megoldod egyedül. Kint várlak – mosolyog Boti
Verébre meleg vidámsággal, majd kisétál a rendelőből. Veréb megköszörüli a
torkát, ahogyan a titkárnő korábban, mire most az eddigi türelmetlenkedők
térnek magukhoz ámulatukból. Az orvos gumikesztyűt húz, miközben újra
felhangzik a billentyűzet kattogásának melódiája.
Veréb csendben figyeli, ahogy az orvos cseppent valamit a
spermájához, mire az kékre színeződik. Az ajtó felé kapja a tekintetét, de az
zárva marad. Nem, ezt pedig nem oldja meg egyedül. Csak halványan érzékeli,
hogy az orvos felsóhajt, elővesz egy paksamétányi szórólapot és tájékoztatót,
és unott hangon magyarázni kezdi, amiről Veréb már amúgy is tud.
– Gratulálok, ön nem szenved a HKB88 genetikai elváltozásban. Ennek következében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése