Körforgás write tag - március

 Ismét nagyon izgalmas kérdéseket feszegetve haladunk tovább Emília write tag-jével, úgyhogy nagy örömmel vetettem bele magam a töltögetésbe :)

Ha ti is szeretnétek csatlakozni, akkor sosem késő! A kérdéseket és egyéb szabályokat megtaláljátok a Tintaszerkezetek oldalon!

És nem is húznám tovább a szót, lássuk a medvét :)

Szabályok

 

> Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.

> Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!

> A linktree segítségével jelöld a játék ötletgazdáját!

> Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy tőle hoztad!

> A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.

> Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.

> A bannert vinni szabad, de nem kötelező.

> Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)

> Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)

> Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;)

Március - Ébredés

1. Reggeli vagy esti író-típus vagy? (Vagy valami egyéb?)

 Nem nagyon vagyok válogatós, igazából amikor akad idő és kedv is, akkor napszaktól függetlenül úgyis leülök írni.

Jó lenne néha reggelente időt találni rá, de ez nagyon ritkán fordul elő. Mondjuk amikor manó felnyüszög hajnalban, és már nem bírok visszaaludni, vagy az órára nézve tudom, hogy már nincs értelme azért a pár percecskéért visszafeküdni. Ezek jók szoktak lenni, bár a fáradtság szintem nem mindig hálás ezekért a lopott percekért.

Altatás után van egy-két óra szabadidőnk, ez elég stabilan megvan, de ennek az időnek meg el kell oszlania több dolog között. Amúgy annyira nem vagyok az esti írás híve, mert nagyon be tudok pörögni tőle. Ha jó résznél vagyok, akkor képtelen vagyok elszakítani a gondolataimat az adott jelenettől, és hiába fekszem le időben, egyre csak agyalok és agyalok és nem tudok leállni. Volt olyan, hogy jó nyugger mentalitáshoz híven tízkor lefeküdtem, és hajnali egykor még bámultam a plafont, mert ahhh, de jó lenne ezt a jelenetet papírra vetni, amíg még a fejemben van... A fáradtság szintem ezért sem szokott köszönetet mondani.

Szóval igazából marad a délutáni altatás ideje. Ez nagyon jó, mert még az agyam sem olyan fáradt, mint este, és nagyon rá is szoktam az utóbbi időben... Csak ezzel kapcsolatban meg tudom, hogy meg vannak számlálva a napjaim. Amint visszamegyek dolgozni, búcsút mondhatok ezeknek a lopott óráknak, és még fogalmam sincs, mikor és hogyan tudom majd pótolni őket. Mert az tuti, hogy nekem szükségem van a kreatív kikapcsolásra, különben megőrülök.

2. Hogyan viszonyulnak a karaktereid a reggelhez?

Az tuti, hogy Boti és Veréb (Füstfelleg) szeretik a lusta reggeleket. Az már más kérdés, hogy Boti kevésbé tudja kiélvezni ezeket, mert neki már munkája van, és nem heverészhet az ágyban reggelente bármikor, amikor épp kedve szottyan hozzá. Veréb már inkább. Ő érettségi után van, és még nem tudja, mihez is kéne kezdenie az életével, úgyhogy egyelőre csak élvezi a nyarat, és sokszor egyáltalán nem is találkozik reggel Botival, mert nem kel fel addig, amíg a fiú munkába indul.

Iraf (Selyemfiú) egyértelműen az éjszaka teremtménye, ezt ő is többször megállapítja, szóval neki biztos nem a reggel a kedvenc napszaka.

Vlad (Csak magam adom) sem az a friss reggeli madár. (Hupsz, kezdek felfedezni egy mintát :D)

Kye (Akik a jövőt írják) kemény dió. Az ő története annyira in medias res kezdődik, hogy igazából végig sem gondoltam, hogy nézne ki egy tipikus napja, de most belegondolva szerintem ő szereti és igényli a rendszert az életében. Ő akkor is időre kel, ha ha aznap semmi dolga, és próbálja hasznosan tölteni az időt, akkor is, ha ez nehezére esik.

Sin (Sins) a "munkája" miatt szintén legtöbbször éjszakai bagoly. De szerintem ő annyira a saját rendszertelenségében él, hogy legtöbbször egyáltalán nem is érdekli, milyen napszak van. Ha fáradt, lefekszik, ha nem, akkor nem. Ő ilyen kicsit öntörvényűen értelmezi a dolgokat.

3. Na és Te magad? Mennyire vagy nehezen/könnyen ébredő?

Sajnos imádok aludni, és nagyon nagy az alvásigényem (nagyon durva, szerintem vagy egy órával több, mint férjemnek). Nekem bármikor kelek, az túl korán van. Ezért sem tudok gyermek ébredése előtt produktív lenni, mert inkább kihasználom, amíg ő alszik, és én is durmolok.

4. Ha az volna a feladat, hogy ébredéssel kezdj egy történetet, mivel dobnád fel? (Ha van kedved, meg is írhatod a jelenetet.)

Én még abban a korszakban kezdtem írni, amikor minden második amatőr írós tanács az volt, hogy került a klisés nyitásokat, amire az egyik tipikus példa a reggeli rutin bemutatása. Úgyhogy nagyon sokáig berzenkedtem ettől, és össz-vissz egy olyan történetem van, ami reggellel indít.

Amúgy manapság már az a véleményem, hogy ott induljon egy történet, ahol az megköveteli. Ha ez egy reggel, akkor az legyen reggel, bármilyen klisés is. Te vagy az író, te fogod a legjobban tudni, mire van szüksége a regényednek és az olvasójának. Szóval ne beszéld le magad valamiről, csak mert már ezer másik ember megcsinálta előtted :) Lehet azért is van rá ennyi példa, mert tud nagyon jól működni.

Szóval nálam egyedül a Csak magam adom kezdődik reggellel, és szívesen meg is mutatok belőle néhány bekezdést.

Az évnyitó az egész tanév legértelmetlenebb ünnepsége. Emlékezzünk meg forradalmárokról meg mártírokról? Legyen, elviselem, ha már egy hosszú hétvégét is kapunk miattuk. De hogy emlékeztessenek rá, hogy elkezdődött a tanév? Akinek nem esett le akkor, mikor két és fél hónap után reggel először csörgött az ébresztő, vagy mikor kénytelen volt felvenni az iskolatáskát, tönkretéve a zakó válltömését, hát az teljesen hülye. Az olyannak iskolába járni is felesleges.

– El fogsz késni! – hasít keresztül anya kiabálása a lakáson, meg sem állva a halántékomig, fájdalmas rezonanciába kezdve a koponyám falai közt. Kurva másnaposság.

– Te is! – vágok vissza, de a válaszom nem jut túl a kulcskeresés hangorkánján. Mintha egy tornádó söpörne végig a két és fél szobán, minden felemelkedik, majd újra a helyén puffan: a párnák a kanapén, ruhák és kabátok, amiknek csak szemét kerül elő a zsebeiből. Minden apró zajjal egyre erősödik a fejfájás.

Kilesek a fürdőszoba résnyire nyitva hagyott ajtaján, hogy megbizonyosodjak, anya éppen biztonságos távolságban tombol, majd bezárkózok, mielőtt nekiállnék feltúrni a gyógyszeres fiókot. Víz nélkül erőltetem le a torkomon a fájdalomcsillapítót, és rövid gondolkodás után a zsebembe gyűröm a levél maradékát, hátha még szükségem lesz rá.

Amíg a hatásra várok, megmosakszom. A vízpettyes tükörből visszanéző vonásokra szerencsére nincs ráírva, milyen szarul is van szerencsétlen gazdájuk, szimplán csak az, hogy hülyén fest. Beletúrok a hajamba, de az eredménytől így is csak fintorgok. Nem a frizurámmal van a legnagyobb baj, hanem az arcommal. Anya szerint a szláv vonások férfiasak. Szerintem meg inkább olyan, mintha a rejtélyes hiányzó evolúciós láncszem lennék az ember meg a majom közt.

Ennél többet úgysem fogok kihozni magamból, inkább fel is adom. Kilépek a fürdőből, és hátrahőkölök, ahogy anya kis híján belém rohan.

– Szörnyen nézel ki – mér végig egy pillanatra.

– Köszönöm – vigyorgok, pedig pontosan tudom, miről beszél. A sportcipő az ünnepi szettem még legkevésbé szemet szúró darabja. Az rosszabb, hogy a nyáron nőhettem, és a fekete zakóm már túl rövid. A nadrágom szára is jóval a bokám felett lengedezett, ezért egy sötét farmerrel pótoltam. És egy YouTube videóból tanultam meg nyakkendőt kötni. Úgy is sikerült. Mintha világgá akarnám kürtölni, hogy sosem volt apám, mert csak akkor viselhet egy fiú ennyire bénán egy nyakkendőt.

5. Van valami érdekes moment, amire az elmúlt időben ráébredtél az írással kapcsolatban?

Nagyon kellemes felismerés volt számomra, hogy tudok magamnak, a saját örömömre és szórakoztatásomra írni, és nem függök annyira az olvasóktól és visszajelzésektől, mint régen. A Sins-t úgy írtam meg, hogy egyedül April olvasta még a munkamenet közben, meg férjem, amikor már készen volt. A folytatással pedig szintén haladgatok, pedig eddig egyetlen ember olvasott belőle egyetlen aprócska fejezetet. Ki tudja, talán soha nem is lesz több, de ez egyelőre nem veszi el a kedvem attól, hogy igenis be akarjam fejezni, és kijavítani olyan formában, hogy én büszke legyek rá.

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szándékozom tenni azért, hogy a különböző online felületeim több potenciális olvasóhoz eljussanak. Amit publikussá teszek, azt azért teszem, mert szeretném is eljuttatni a publikumhoz. De most ezzel kapcsolatban is úgy érzem, képes vagyok kivárni, hogy minden haladjon szépen a saját medrében, és nem türelmetlenkedek, amiért még nem kattintottak a történeteimre annyian, mint ahogyan azt reméltem. Majd eljön annak is az ideje, és talán nagyobb bizalom lesz az olvasóimban is, ha azt látják, hogy kitartok, hogy befejezek egy történetet vagy többet, hogy már hónapok vagy évek óta stabilan itt tudok lenni és hozni egy bizonyos színvonalat. Úgyhogy türelmet gyakorlok, és bizakodok :)

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést!