A mostanival meg is volt az első késésem, szerencsére csak egy napot csúsztam, és már itt is vagyok!
Mentségemre szóljon, gyermek éppen úgy gondolja, hogy az alvás csak a gyengéknek kell. Miután képes fél éjszaka nyöszörögni, tegnap még délután sem volt hajlandó aludni egy percet sem, ami úgy tűnik, engem jobban megviselt, mint őt, főleg, hogy ebben az időben szoktam előkészíteni a bejegyzéseimet is.
De hallelujah, ma kidőlt, amit maximálisan ki is akarok használni, és az elmaradozott olvasásaimat is bepótlom végre, ha kint a bejegyzés :)
A mai fejezetről röviden: kicsit több minden kiderül a szaporítási programról, és Veréb első útjára is sor kerül a központba. Vagyis több minden kiderül az alternatív valóság alternatív részéből, és arról, miért is van szükség Veréb emberiséget megmentő szolgálataira.
Jó olvasást!
Korhatár: -
TW: -
Veréb épp csak annyira nyitja ki a szemét, hogy a keskeny
résen át szembesüljön a szomorú igazsággal: tényleg reggel van. Vakon
tapogatózik mezítelen lábával a papucs után, és csak sokadjára talál bele,
annak ellenére, hogy az pontosan ugyanott hever az ágya mellett, ahol mindig.
Jóízűen nyújtózkodik, kiélvezi, ahogy a mozgástól megindul
az agya felé is a keringés. Mégsem érzi cseppet sem éberebbnek magát a
szomszédokhoz is elhallatszó roppanások ellenére sem.
Úgy vonszolja ki magát a konyhába, hogy még mindig alig lát
ki a fejéből. Az érettségi óta nem kelt fel ilyen korán, de ezen a napon
mindenképp el akarja csípni Botit még a munkába indulás előtt. Meg akarja
ígértetni vele, hogy nem fog ezen görcsölni egész nap, hogy nem aggódja halálra
magát. És egy kicsit hallani akarja ő is azon a mézédes hangon, hogy minden
rendben lesz, mert magát nem igazán képes meggyőzni róla.
Viszont ahogy meglátja Botit, minden értelmes gondolat
kiszökik a koponyájából. A fiú karikás szemekkel ül az étkezőasztaltál, a
szokásos reggeli energiaitala kiürült fém dobozát gurítja ide-oda az előtte
heverő, friss újságon. Árnyék feje az ölében pihen, a kutya lesunyt fülekkel és
hatalmas fóka szemekkel könyörög egy kis figyelemért, de Boti annyira elmerül a
saját világában – Veréb gyanítja, hogy pontosabban a saját gondjaiban – hogy
még az állat igyekezetét sem veszi észre.
Veréb próbál valami diszkrét zajt csapni, hogy ne ijesszen
rá túlságosan a fiúra, de az még arra sem emeli fel bánatosan lógó fejét, hogy
Veréb idétlenül hintázik a nyikorgó küszöbön. Egyedül Árnyék vesz tudomást
róla, de még a kutya is csak egy kis farokcsóválással üdvözli, maga alatt levő
gazdája mellől viszont nem hajlandó elszakadni.
Veréb úgy érzi, mintha körbetekerték volna durranófóliával:
ha Boti számára nem létezik, akkor olyan, mintha nem is ebben a valóságban
élne, mintha csak homályosan jutnának el hozzá az ingerek. Azért annyira még
összeszedi magát, hogy levesse magát Boti mellé, és szórakozottan kihúz egy
szöszt a szőke tincsek közül, amit még a párna hagyhatott benne.
– Felébresztettelek?
– Dehogy! – vágja rá Veréb, és kidobja az üres energiaitalos
dobozt, csak hogy csináljon valamit. Botinak még a hangja is olyan meggyötört
és fáradt, mintha egy hete nem aludna, amitől Veréb legszívesebben felkapná, és
visszavinné az ágyukba. Ki sem engedné addig, míg a fiú szeme alól el nem
tűnnek a karikák. – Csak ma reggel el akartam köszönni.
Boti becsukja az újságot, alóla előkerül a behívó borítéka.
Amint Veréb észreveszi, Boti milyen bánatosan bűvöli a levél egyennyomtatott
betűit, amiket már ő maga is kívülről fúj, inkább kivágja azt is a kukába.
– Szeretném, ha felhívnál utána – néz rá bizonytalanul a
smaragdszempár. Veréb az élete árán sem mondana nemet neki.
– Persze!
– Mennem kell – áll fel Boti, és a kijárat felé indul. Veréb
a konyha falán lógó órára pillant, ami szerint még korán van, de nem
foglalkozik a hazugsággal. Nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni a fiút. Ha
Boti egyedül akar maradni, akkor ő tiszteletben fogja tartani ezt. De előbb még
elbúcsúztatja.
Cseppet sem zavartatja magát, amiért papucsban, pizsamában
követi Botit ki a bejárati ajtón, a keskeny, szabálytalan formájú díszkövekkel
burkolt ösvényen át a kertkapuig. A Cinke utca még teljesen kihalt a korai
időpontban, a lakókra egyedül a néhány ablakon már átütő világosság emlékeztet.
A mohazöld Yaris ott áll az út szélén, de Veréb ebben a
pillanatban egy kicsit utálja a kocsit, amiért az hamarosan elviszi magával
Botit. Mielőtt a fiú beszállhatna, Veréb még magához öleli. Boti megremeg, majd
sóhajtva Veréb vállára hajtja a fejét. Veréb gyengéden végigsimít a
napsugártincseken, és belecsókol Boti fülébe.
– Legyen szép napod. Hívni foglak – hozakodik elő a
legmegnyugtatóbb dologgal, ami eszébe jut, mire Boti felszipog.
– Neked is.
Veréb az utolsó pillanatig követi tekintetével a fiút,
egészen addig integet, míg a Yaris el nem tűnik a kanyarban.
Utána lassan készülődik, mintha elnyújthatná az időt.
Felöltözik, aztán mégis levetkőzik, letusol, és visszaveszi ugyanazt. Inget és
farmert, csak félig elegánsan. Fogat is mos, de ahogy rájön, hogy csak randik
előtt szokott fogat mosni, gyorsan félbehagyja. Kávézik, de reggelizni nem bír,
borsónyi a gyomra az izgalomtól.
Csak ül a konyhaasztalnál, és ha már nem bír enni, akkor is
kivárja azt az időt, amit reggelizéssel töltene. Helyette összerendezi a
papírokat, a nagyon régi újságokat halomba gyűjti, mire végez, már csak az
előző nap kapott tájékoztatók árválkodnak a viaszkos vászon tetején. Abban a
reményben tárja ki az egyiket, hogy nagy, piros betűkkel megtalálja majd benne
azt a kiskaput, amit keres.
„A szaporítási program azért jött létre, hogy a
férfinépesség nemzőképességének ilyen drasztikus csökkenése mellett is megadja
a lehetőséget a pároknak, hogy családként teljesedhessenek ki."
Veréb a homlokát ráncolva könyököl az asztalra. Benne sosem
fogant meg az a gondolat, hogy csak ők ketten ne lennének egy család Botival,
és a szöveg írójának az ellenkezőjét állító feltételezése úgy felbosszantja,
hogy legszívesebben cafatjaira tépné a tájékoztatót. Egyedül az állítja meg,
hogy ha felhagy az olvasással, nem lesz több kifogása, miért ne induljon el a
központba, ahol szemtől szemben fog találkozni hasonló gondolatokat vallókkal.
„Az emberi test evolúciója csodálatos dolog: pontosan úgy
fejlődött az idők során, hogy a legjobban megfeleljen a megtermékenyítés és
gyermek kihordás feladatának. Számtalan kísérlet irányult arra, hogy
mesterséges módon pótolja ezeket a funkciókat, de egyik módszer sem tudta
megközelíteni sem a természetes megtermékenyítés utáni teherbeesések és
egészséges született gyermekek számát. A Szaporítóközpontban ezért kizárólag
ezt a módszert alkalmazzuk, és mindent megteszünk, hogy a lehető
legkényelmesebbé tegyük a leendő édesanyák helyzetét."
A donorok helyzete meg le van tojva – vonja le a következtetést
Veréb. Ökölbe szorul a keze, de arra gondol, hogy Boti mennyire nem szereti, ha
szabadjára engedi az indulatait, így csak galacsinba gyűri a szórólapot,
elmormol mellé néhány káromkodást.
Indulás előtt még zsebretesz egy képet Botiról, majd felpattan
a biciklijére.
A város nyüzsög, mint egy hangyaboly a nagy zivatar előtt.
Mindenki munkába igyekszik, kocsik dudálnak, buszok pöfögik tele a levegőt
mellette keserű benzingőzzel. Verébnek pedig még arra is figyelnie kell, hogy a
lassú bicikliseket úgy kerülgesse, hogy közben ne üttesse el magát. Kiteker a
kertvárosból, keresztül a parkon majd a hídon át a folyó felett. Az ő
tempójában negyed óra alatt már a belvárosban is van.
Igyekszik a megszokásra hagyatkozni, és nem vég nélkül azon
rágódni, hova is tart, az elé táruló kereszteződések kínálta több tucat
egérútból rábökni végre egyre, hogy azt válassza.
A kívülről funkcionálisan egyszerű épületen arany tábla
díszeleg akkora betűkkel, hogy Veréb még arra sem foghatja, véletlenül elment
mellette anélkül, hogy észrevette volna. Sajnos nagyon is kiszúrja a szemét.
Nagy a mozgás körülötte, Veréb nem is talál szabad helyet a bicikli tárolóban,
amit vehetne akár égi jelnek is, mégis egyedül az jár a fejében, hogy nem
okozhat csalódást Botinak. Így beéri az egyik fával is.
Lassú mozdulatokkal láncolja ki az öreg járgányt, amit amúgy
sem vinne el senki, de a telefonja szerint még így is túl korán érkezik. Nem
akar előbb bemenni, nehogy azt higgyék, hogy várja a borzalmas feladatot. Csak
bámulja a modern, csupa üveg és beton kockaépületet, sehol egy díszítés vagy
felesleges kiszögellés. Tisztán funkcionális, éppen, mint az, amire Veréb
készül.
Végül mégis bemegy valamivel hamarabb, belöki az üveg ajtót,
amin át kintről is szemügyre vehette a fehér csempés folyosót, a recepciós
méretes pultját középen. Egyenesen oda megy, és eligazítást kér a mosdóhoz.
Megmossa az arcát hideg vízzel, még egy kicsit öklendezik is, de pontban tízkor
a portán van, ahogy az a behívóban szerepel.
Átirányítják egy apró irodába, ahol egy mosolygós titkárnő
felveszi az adatait. Vagy egy órán át csak faggatja, igazolványszámok, orvosi
iratok, a felmenői leletei, ameddig csak vissza tud emlékezni, vagy amíg
létezik nyilvántartás. A végére Verébben viaskodik az unalom és a vágy, hogy
soha ne legyen vége.
Viszont semmi sem tart örökké, és Veréb hamarosan egy egészen otthonos szobában köt ki. Egy nővel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése