Füstfelleg: 6. fejezet

 Sajnos nem sikerült hét közben még egy plusz fejezetet hoznom, mint ahogy reméltem, de igazából már annak is örülök, hogy a hétfői feltöltéseket tudom tartani, így egyelőre maradjunk meg ennél :)

Nyilván a bennem levő kisördög türelmetlenkedik, és azt sugallja, hogy gyorsan töltsek fel minél többet a régi írásaim közül, hogy aztán végre az újdonságokra koncentrálhassak... De attól tartok, hogy az újdonságaimból meg nem tudnék egy stabil, rendszeres aktivitást fenntartani, így egyelőre inkább támaszkodom a néhány éves firkálmányaimra is. Az újrakezdők előnye, hogy már feltorlódott egy kis tartalék, mióta legutóbb blogot mondhattam magaménak :D

Szóval ez az én hozzáállásom, de nyugodtan írjátok meg a tiéteket is: milyen rendszerességgel, mit szeretnétek itt olvasni?

UI: frissítettem végre a Rólam menüpontot is, úgyhogy aki szeretne kicsit több háttérinfóval gazdagodni, az most már megtalálja :)

Korhatár: +18

TW: erotikus tartalom (hetero próbálkozás)

Veréb arra riad fel, hogy Boti pityereg. Kihagy a szíve egy ütemet, mire rájön, hogy még mindig a tévé előtt ülnek. Boti pedig mindig megsiratja a filmek végét, ha boldog, akkor azért, ha szomorú, akkor pedig azért. Veréb sosem látta sírni Botit, kizárólag filmnézéskor, a fiú csak így tudta kiadni a fáradt gőzt.

Veréb a fejével Boti ölében hever az öreg kanapén. Felnyúl, és gyengéden letörli a fiú arcát csíkozó könnyeket.

– Happy end? – érdeklődik, és figyeli, ahogy a stáblista tükröződik Boti szemében a sötétben. Verebet fojtogatni kezdi a bűntudat, ahogy Boti megcsóválja a fejét. Nem akart még több szomorúságot erre a napra...

– Én azt akartam, hogy Deadpool Pókemberrel jöjjön össze a végén... – szipog Boti, mire Verébből kirobban a nevetés. Csak most veszi észre a tévé gyenge fényénél, hogy a borosüveg teljesen kiürült, ami határozottan azt jelenti, hogy mindketten túl sokat ittak. Boti játékosan meglegyinti Veréb arcát, amiért az kinevette, mire Veréb durcásan biggyeszti az ajkát, míg Boti is el nem mosolyodik.

Boti kinyomja a tévét, így már csak Árnyék horkolása és a vihar elvonultával újból ciripelő tücskök űzik el az éjszaka csendjét. Boti felkattintja az olvasólámpát, és ahogy Veréb meglátja a fiú porcelánbőrén ülő komoly kifejezést, kétségbeesetten ül fel, hogy a másikra figyeljen. Ilyenkor Boti tényleg úgy fest, mint egy kőből faragott, jóképű görög filozófus.

– Veréb, figyelj... én ezt nem bírom tovább – suttogja Boti a csendbe. Verébbel fordul egyet a szoba. Persze, számíthatott volna rá, teljesen megérti, miért döntött így Boti, mégis... mégis... – Szükségem van egy kurva cigire! – nevet fel Boti reszketeg hangon, az olvasólámpa barátságos fényében kigyúlnak arcán a szégyen rózsái. Veréb megnyugodva fújja ki a levegőt, és legszívesebben megütné a másikat, amiért a frászt hozta rá. Ehelyett a zsebébe nyúl, és Boti hosszú, kecses ujjait a Marlboros doboz köré fonja.

– Tudom, hogy képes vagy leszokni. Ha kicsit megnyugszanak a dolgok.

Boti arca is kisimul, és egyetértően bólint.

– Most vagy ez, vagy kitépem a hajam...

– Az veszélyes – helyesel Veréb fapofával. – Akkor a kollégáid csak az után tudnák meg, hogy szőke vagy, miután kinyitod a szád.

Verebet nem éri meglepetésként, hogy Boti az arcába dob egy díszpárnát, de még így is elcsípi, ahogy a fiú az orra alatt morogva, kilométeres vigyorral lép ki a teraszra. Veréb előveszi a dohányzóasztal fiókjából a hamutartót és egy öngyújtót, majd azokkal követi Botit, aki sértetten felhúzza pisze orrát, amint meghallja a Veréb mögött csukódó verandaajtót. Veréb csak rendületlenül vigyorog. Nem szereti, ha Boti bosszús, de a fiú még olyankor is aranyos.

Boti már az ajkai között forgat egy szálat, mintha egy hét után már szinte az is kielégítené, hogy érezheti a csikket a szájában. Veréb előzékenyen meggyújtja neki, és elvarázsoltan figyeli, ahogy Boti egészen megváltozik, miközben letüdőzi, majd kifújja a füstöt. Mintha a sötét felleg felinná minden gondját, és ahogy kifújja, minden rossz vele együtt távozik belőle. Veréb csak figyel, ahogy Boti kisajátít még egy slukkot, a csillagfény lágyan simogatja porcelánbőrét, harcra kel a sötétséggel, mintha mindenki magának akarná a fiút. De Veréb tudja, hogy csak az övé.

A memóriájába akarja vésni a pillanatot, hátha nem lesz egy darabig ilyen békés együttlétük. Főleg a holnapi beszélgetésük után. És Boti mintha megérezné, hogy mi jár a másik fejében, komoly képpel átnyújtja a szálat, és halkan megszólal.

– Tudom, hogy még nincs holnap... de nincs kedved most, nyugiban megbeszélni?

Veréb beleszív a cigibe, kiélvezi rajta Boti ízét, és próbálja a dohányzás megszokott mozdulataiban ő is megtalálni ugyanazt a nyugalmat, mint a fiú. Visszaadja a szálat, és végig Boti arcát fürkészve halkan, szaggatottan beszélni kezd, készen arra, hogy ha a fiú rosszul reagál, azonnal elhallgasson. Addig viszont ki akarja elégíteni a kíváncsiságát. Ha Boti többet képzel bele a kelleténél, az is legalább olyan rosszul sül el, mintha túl sokat mond.

– Nórának hívják. Kedves nőnek tűnt – sóhajt Veréb, és figyeli, ahogy Boti kecses mozdulatokkal leütögeti a hamut, a parázs fénylőn felkacsint a csillagokra, mielőtt végleg kialudna. – Először csak megbeszéltük, hogy mindkettőnknek ez lesz az első. Ezután nem volt olyan kínos a hangulat. Aztán a szoknyája alját gyürkélte, és megkérdezte, van-e valakim, mert ezt muszáj tudnia, mielőtt belekezdünk.

Boti beleszív a cigarettába, majd visszaadja Verébnek. Ha ketten szívják el, kevesebbnek tűnik, akkor is, ha egymás után öt csikkel is végeznek. Ráadásul jobban is esik így. Veréb megnyalja az ajkát, mielőtt a következő mondatán agyalva beleszívna. A parázs felizzik, a meleg füst puha takaróba csavarja azt a görcsös csomót, amibe a gyomra ugrott Boti kérdésénél, de még az előtt kifújja, hogy a füst meggyógyíthatná.

A nagy szavak sosem képezték részét a kapcsolatuknak. Nem volt rá szükség, még a csendjükből is szeretetteljes hangulat áradt, amilyen két ember csendje csak akkor lehet, ha már egyszerűen nincs több mondanivalójuk egymásnak: a gondolataik közt már két ember emlékei, álmai bújnak meg összebújva. Ha Veréb elmondaná, miket mondott Nórának, hogyan áradozott Botiról, azzal tönkretenné ezt az egészet. Inkább visszaadja a cigarettát, és a félhomályos kertben próbálja kivenni az ágyások szabályos vonalait: a lila, csillagszirmú virágok mögött az őszirózsák, a kerítésre felfuttatva vadszőlő. Csak az a kevéske, ami ellenállt Árnyék pusztításának.

– Megmondtam, hogy van valakim. Annak örült. Elmesélte, hogy szereti a férjét, és azért igényelték a gyereket, mert már csak így léphet a következő szintre a kapcsolatuk. És nem akarta, hogy félreértsem. Nem mintha lett volna mit. Levetkőztünk... és nem történt semmi! – fakad ki Veréb szinte kiabálva, de megint ő a soros a ciginél, így van ideje átgondolni, mit habogjon. Boti megértő, türelmes pillantással várja a folytatást, de Veréb figyelmét nem kerüli el, hogy közben hosszú ujjait tördeli. Inkább gyorsan visszaadja a cigarettát, mielőtt Boti kárt tehetne magában.

– Nem állt fel – sóhajtja Veréb, és inkább a vadszőlő levelei közt játszó szellőt figyeli. – Nem is azért, mert nő, hanem mert egyszerűen nem te voltál. Vittem egy képet rólad, de az sem segített. Aztán Nóra felajánlotta, hogy kipróbál néhány dolgot... ami már működött. De akkor meg rosszul lettem tőle, hogy a testem így reagál bizonyos ingerekre akkor is, ha én nem akarom. Ki kellett mennem hányni. Mire visszaértem, addigra Nórát átvitték egy másik fiúhoz, velem pedig egy pszichológus leült beszélgetni. Olyanokról faggatott, hogy volt-e valamilyen gyerekkori traumám... ami miatt nem tudok dugni. Megmondtam, hogy tudok, de csak a párommal. Csak bólogatott, felírt magának valamit, és hazaküldött, hogy kipihenjem magam.

Verebet furdalja a kíváncsiság, mégsem mer oldalra fordulni, hogy lássa Boti reakcióját. Makacsul maga elé mered, de a szeme sarkából még így is észreveszi, hogy Boti elnyomja a cigarettát, majd érzi, ahogy a másik minden súlyával az oldalának dől. Szívesen tajta meg ezt a súlyt, újra a földön érzi tőle magát.

– Veréb, én büszke vagyok rád. Te mindent megtettél.

Veréb mégsem érzi jobban magát. A köztük beálló csend elveszti belsőségességét, és a vihar utáni friss levegő nehéz lesz a ki nem mondott titkoktól.

Következő fejezet

Adatlap