Írók hét főbűne

 Köszönöm szépen Stellának, hogy kihívott erre a kérdéssorra, szóval csapjunk is a lovak közé!

Szabályok:

• Köszönd meg annak, akitől kaptad!
•     Köszönöm, hogy gondoltál rám, Stella :)
• Válaszolj a kérdésekre! Figyelj rá, hogy a szabályok és a kérdések is változatlanul kerüljenek a bejegyzésedbe!
• Küldd tovább annyi embernek, amennyinek szeretnéd! A lényeg, hogy mindegyiküknek írj valamit, szerinted nekik mi a legnagyobb bűnük íróként!

Kérdések:

1. Kevélység: Melyik az a történeted, amire annyira büszke voltál, hogy nem fogadtad a rá érkező kritikákat? Utólag mit gondolsz erről?
2. Kapzsiság: Van olyan történeted, ami szerinted annyira jól sikerült, hogy pénzt is kérnél érte? Mennyit érne a belé fektetett munkád?
3. Bujaság: Melyik történetedben próbálkoztál először korhatáros jelenettel (nem feltétlen erotikus értelemben)? Utólag mit gondolsz, mi volt a legnagyobb hibája?
4. Irigység: Volt, hogy irigy voltál olyan történet olvasottságára, ami szerinted a tied nyomába sem érhet? Név említése nélkül szerinted mi volt a legnagyobb hibája?
5. Falánkság: Volt, hogy több történeten dolgoztál egyszerre? Mi lett az eredménye?
6. Harag: Formáztál valaha szereplőt élő emberről azért, hogy a történetedben megkapja azt az igazságszolgáltatást, amit a valóságban nem biztos, hogy meg fog? Ki ő, és mi lett a sorsa a történetben?
7. Lustaság: Melyik az a történeted, amit lustaság miatt félbehagytál, és a legjobban bánod?

 

Válaszaim:

1. Kevélység: Melyik az a történeted, amire annyira büszke voltál, hogy nem fogadtad a rá érkező kritikákat? Utólag mit gondolsz erről?

Én ilyen téren szörnyű vagyok, mert nagyon nehezen látom meg annak a történetnek a hibáit, amiben aktívan benne élek. Általában szükségem van egy kis időre (khm, néhány évre), hogy eltávolodjak a történettől, hogy objektívebben tudjak tekinteni rá, és ilyenkor sokszor a homlokomra csapok, hogy mennyire igaza is volt a kritizálóknak.

Szerintem minden regényemre érkezett már olyan kritika, amit lesöpörtem az asztalról, vagy azért, mert túl szerelmes voltam még a munkámba, és kitartott a kezdeti rózsaszín felhő, hogy ez milyen nagyon csodálatos. Vagy azért, mert már lemondtam arról, hogy tökéletesre csiszoljam egy régi írásom, és hiába láttam, hogy a kritizálónak igaza van, már nem akartam több energiát fektetni az adott sztoriba.

Utólag mit gondolok róla, hát... Lehet, nem volt szép tőlem, hogy mentegettem magam a kritizálók előtt, és kimagyaráztam minden lehetséges módon, mit miért csináltam. De másfelől soha nem fejeznék be semmit, ha nem lenne meg kezdetben az a végtelen nagy szerelem az írásom iránt, amikor el is hiszem, hogy ez tökéletes bestseller. Rá kéne szoknom, hogy lementem ezeket a kritikákat későbbi felhasználásra, hogy amikor már tiszta a fejem, akkor hasznosítsam a tanácsaikat.

2. Kapzsiság: Van olyan történeted, ami szerinted annyira jól sikerült, hogy pénzt is kérnél érte? Mennyit érne a belé fektetett munkád?

Én sosem azért vágytam a kiadásra, mert pénzt akartam keresni a munkámmal. Mármint a hobbi munkámmal.

Nekem mindig az volt a célom, hogy minél több emberhez eljuthassanak az írásaim, de kifejezetten tehetségtelen vagyok a self promózásban. Úgy éreztem, hogy ha egy kiadó beállna mögém, akkor könnyebben felépíthetném a kiadó olvasói bázisán keresztül a saját olvasói körömet. Én meglennék ennyivel akkor is, ha mellette nem is fizetnének semmit.

(De ez nem azt jelenti, hogy mindenki így gondolkodik. Kifejezetten támogatom, hogy a hazai írók legyenek jobban megbecsülve és megfizetve, és hagyjunk fel az olyan szólamok hangoztatásával, hogy "téged nem kell megfizetni ezért, hiszen élvezed csinálni, nem?")

3. Bujaság: Melyik történetedben próbálkoztál először korhatáros jelenettel (nem feltétlen erotikus értelemben)? Utólag mit gondolsz, mi volt a legnagyobb hibája?

A Selyemfiú volt az első ilyen. Úgy is sikerült.

A legnagyobb hiba pedig a bátortalanságom volt. Még fiatal voltam, zavarban voltam, működött bennem az öncenzúra, ezért hiába hirdettem erotikus történetnek, összesen talán két és fél ágyjelenet van benne (és hogy arányaiban lássátok: ez a második leghosszabb regényem, szóval elég sok oldalra oszlik el ez a két és fél darab).

4. Irigység: Volt, hogy irigy voltál olyan történet olvasottságára, ami szerinted a tied nyomába sem érhet? Név említése nélkül szerinted mi volt a legnagyobb hibája?

Előfordult már, hogy irigy voltam olvasottságra. Ahogy az is előfordul időről időre, hogy elfog az irigység, mikor azt látom, hogy olyannak jelenik meg a könyve, aki feleannyi ideje sem gyakorolja ezt az írásnak nevezett mesterséget, mint én. Vannak szar napok, amikor ezek különösen fájnak, máskor meg csak legyintek rájuk.

De azzal próbálok felhagyni, hogy ezeknek a történeteknek a minőségéről nyilatkozzam.

Egy olvasó vagyok a sok közül, megvan a saját ízlésem, és attól, hogy abba nem esik bele valami, más még szeretheti rajongásig.

A népszerű történetek írói tudnak valamit. Nem biztos, hogy a nagy könyv szerint jól írnak, de lehet szuper marketing érzékük van, és kisujjból megy nekik a tömegek megmozgatása. Vagy rátapintanak egy olyan témára, trendre, ami alapból sokakat megmozgat, így sokan eljutnak hozzá. De az is lehet, hogy az írásuk egy aspektusból kiváló, míg másból gyengébb, ezért attól függően, hogy egy olvasó mit keres egy történetben, láthatja zseniálisnak, vagy állhat értetlenül az előtt, hogy mit szeretnek ebben az emberek. Ettől ez még mind-mind egy fontos és szuper adottság, tehetség, amire építsetek csak a továbbiakban is, mert ha sok olvasótok van, valamit jól csináltok.

5. Falánkság: Volt, hogy több történeten dolgoztál egyszerre? Mi lett az eredménye?

Nagyon régen volt ilyen utoljára. Az utóbbi években elég jól sikerült koncentrálnom a figyelmem, de összességében azt mondanám, hogy más szempontból volt produktív ez a két korszak.

Amikor Lysával írtunk közösen, akkor iszonyú mennyiségeket letettünk az asztalra, nagyon inspirálóan hatottunk egymásra, és vele sokszor dolgoztunk párhuzamosan több sztorin is, mikor melyikhez volt kedvünk. Ez nagyon szórakoztató volt, de hát körülbelül ennyiben ki is merült a dolog, hogy jót játszottunk a szavakkal.

Most egyedül írok, kevesebbet, és egyszerre csak egyet. Cserébe egy kicsit remélem, hogy abban az egyben sikerül jobban elmélyülni, és valami maradandóbbat alkotni :) Vagy csak mást, nem tudom.

6. Harag: Formáztál valaha szereplőt élő emberről azért, hogy a történetedben megkapja azt az igazságszolgáltatást, amit a valóságban nem biztos, hogy meg fog? Ki ő, és mi lett a sorsa a történetben?

Előfordult már fiatalabb koromban egy novellában, azóta már bánom. (Úgy éreztem, hogy egy fiatalabb írópalánta nagyon rám akaszkodott, és elkezdett másolni, ezért írtam egy novellát, amiben a plagizáló lebukik, és felfogja, hogy amit tett, az nem helyes.)

Még mindig dolgozok fel az íráson keresztül különböző traumákat, de rájöttem, hogy lehet ennél sokkal finomabb módon is kiadni magamból ezeket a sérelmeket. És hogy vannak olyan sérelmek, amiket amúgy is jobb elfelejteni és tovább lépni.

7. Lustaság: Melyik az a történeted, amit lustaság miatt félbehagytál, és a legjobban bánod?

 A blog címadója, a Csak magam adom című regény.

Bár nem csak lustaságból hagytam félbe, kicsit frusztrációból is. Már nem esik jól realista romantikust írni. Zavar hogy előfordult, hogy a főhősöm világlátását és értékrendjét az enyémmel azonosították, és beszóltak miatta, amiért ilyeneket terjesztek az olvasóim között. Fantasy esetében hiába vannak érzéketlen, bunkó paraszt hőseim, valamiért attól könnyebben elvonatkoztatnak, legalábbis ezek miatt még nem szólt senki :)

Köszönöm még egyszer a kihívást Stellának, nektek pedig, hogy elolvastátok!